Visszaállás 2. nap

 2013.05.05. 21:45

Ez volt a második nap, kertészkedtem egész nap. A kertbe is, meg hazafelé is biciglivel mentem, letekertem 30km-t. Reggel ettem egy kis fagyasztott paradicsomot. Nem sokat, mert kiolvadt és így nem volt olyan jó, mint amikor még jeges volt. Délben ettem egy zacskó ropit. Kicsit száraz…

Visszaállás 1. nap

 2013.05.04. 22:07

Ennyi nap böjt után fokozatosan szabad csak visszaállni újra a rendes étkezésre. Általában három nap alatt szokott ez nekem menni. Ez az első. Reggel nem ettem semmit, nem volt kedvem. Délben ettem 2 kivit. Délután kevés fagyasztott paradicsomot (olyan 4-5 óra tájban). Nagyon…

Böjt 8. nap

 2013.05.04. 12:39

Elérkezett az utolsó nap. Folytattam volna még szívesen, de egyéb elfoglaltságaim miatt inkább itt befejezem, majd talán ősszel jobban ráérek. Este 62 kg voltam. Az összes súlyveszteségem a 8 nap alatt mindössze 3 kg volt. Eddig ez volt a legkönnyebb böjtöm. Jól jöttek az…

Böjt 7. nap

 2013.05.02. 23:11

Most pedig a tényleges mai nap. Ma újra próbálkoztam savanyú káposztalével. Nagyon jólesett. Ha nem böjtölök, akkor nagyon rossz az íze, nem tudom meginni. Most viszont mennyei ital. 2 pohárig nem is volt semmi hatása, csak a harmadik pohárnál történt meg a pár nappal ezelőtti…

Címkék: Címkék

Böjt 6. nap

 2013.05.02. 23:06

Mivel ezt a napot nem írtam be tegnap, ma teszem meg. Nem történt semmi rendkívüli, zavartalanul telt a böjt, nem voltam éhes egyáltalán. 62,5 kg voltam este.

süti beállítások módosítása