Őszi böjt 1. nap

 2013.11.26. 08:13

Na végre böjtölök. Jó volt az első nap. Nem ettem semmit, csak kevés káposztalevet ittam. Jó volt! Egyáltalán nem éreztem semmi éhséget. Nem volt jó látni a kajákat, mert úgy éreztem ennem kell belőlük, de ezt  inkább csak mentálisan éreztem, a testem nem kívánta.

Este 64 kg voltam.

Őszi böjt 0.nap

 2013.11.23. 17:45

Itt van az őszi böjt ideje. Helyesebben korábban kellett volna már, a testem már nagyon kívánta a dolgot.  Ezt abból láttam, hogy kiütések jöttek rám, és elkezdett hullani a hajam, meg éreztem mentálisan is. Eddig nem tudtam időt szakítani rá, túl sok minden volt ami akadályozott. Már majdnem 1 hete fogyó hold van, de talán még jó lesz most is kezdeni. Ma a kertben voltam, kezdtem ráhangolódni a böjtre.

Reggel ettem 1 joghurtot és egy krémtúrót, délben a kertben pár fürt szőlőt (a tőkéről még ehető  az Olaszrizling). Este ettem pár szem sültkrumplit és 2 dl csokis tejet.

Most éppen 64 kg vagyok.

Holdnaptár

 2013.11.17. 12:09

A böjtöket könnyebb fogyó holdkor végezni. Nem tudom miért van ez így, de én is tapasztaltam hogy így van. Itt egy holdnaptár, hogy láthassátok mikor érdemes csinálni:

Holdnaptár

Visszaállás 2. nap

 2013.05.05. 21:45

Ez volt a második nap, kertészkedtem egész nap. A kertbe is, meg hazafelé is biciglivel mentem, letekertem 30km-t.

Reggel ettem egy kis fagyasztott paradicsomot. Nem sokat, mert kiolvadt és így nem volt olyan jó, mint amikor még jeges volt.

Délben ettem egy zacskó ropit. Kicsit száraz volt, többszöri próbálkozásra sikerült csak megenni.

Délután 6 körül krumplilevest ettem, aztán kevés ropit és kevés sajtos tallért (jobban esett mint a ropi).

Visszaállás 1. nap

 2013.05.04. 22:07

Ennyi nap böjt után fokozatosan szabad csak visszaállni újra a rendes étkezésre. Általában három nap alatt szokott ez nekem menni. Ez az első.

Reggel nem ettem semmit, nem volt kedvem.

Délben ettem 2 kivit. Délután kevés fagyasztott paradicsomot (olyan 4-5 óra tájban). Nagyon ízlett, utoljára a frissen volt ilyen finom. Még tavaly fagyasztottuk le.

Este pedig kevés krumplilevest ettem, 61,5 kg voltam elalvás előtt.

Böjt 8. nap

 2013.05.04. 12:39

Elérkezett az utolsó nap. Folytattam volna még szívesen, de egyéb elfoglaltságaim miatt inkább itt befejezem, majd talán ősszel jobban ráérek.

Este 62 kg voltam. Az összes súlyveszteségem a 8 nap alatt mindössze 3 kg volt. Eddig ez volt a legkönnyebb böjtöm. Jól jöttek az elején a figyelemelterelő programok, és gyakorlással egyre könnyebben megy a böjt. Szinte semmilyen nehézségem nem volt a 8 nap alatt. Már legalább 6 éve böjtölök rendszeresen évi két alkalommal.

Este 62 kg voltam.

Böjt 7. nap

 2013.05.02. 23:11

Most pedig a tényleges mai nap. Ma újra próbálkoztam savanyú káposztalével. Nagyon jólesett. Ha nem böjtölök, akkor nagyon rossz az íze, nem tudom meginni. Most viszont mennyei ital. 2 pohárig nem is volt semmi hatása, csak a harmadik pohárnál történt meg a pár nappal ezelőtti eset. :)

62,5 kg voltam.

Címkék: Címkék

Böjt 6. nap

 2013.05.02. 23:06

Mivel ezt a napot nem írtam be tegnap, ma teszem meg. Nem történt semmi rendkívüli, zavartalanul telt a böjt, nem voltam éhes egyáltalán.

62,5 kg voltam este.

Böjt 5. nap

 2013.04.30. 23:06

Ma volt az idei tavaszi böjtöm ötödik napja. Mára már nagyon elegem lett a vízből. Próbáltam sokféle levet inni, nem számított hogy cukros. Ilyen volt a baracklé, ananászlé, narancslé. Teák közül gyümölcstea, csalántea, mentatea.

Ma is 63 kg volt a súlyom.

Böjt 4. nap

 2013.04.29. 23:44

Ez a nap is eltelt gyorsan, és nem volt gondom a böjttel. Kipróbáltam a savanyúkáposztalevet. Nagyon jól esett, csak kicsit meghajtott. Lehet túl sokat ittam belőle (2x1,5 pohárral)

63 kg voltam, mint tegnap.

süti beállítások módosítása